Űrben

Varga Gábor, 2008. február 5.

Rég nem hallottam már sóhajom. Egy hete visszhangzik fejemben. A nap gyilkos fénye táncol a szememben.

Fáznom kellene, remegnem, levegőért kapkodnom, szenvednem. Elmúlni, de nem teszem:

súlytalan fekszem az éteri csendben.

Csillagokkal takarózom, párnám a gondolat. Ég és föld határán döntöm el sorsomat.

A vonzás megoldja gondomat; a test láng-szárnyakat bontogat, s a legszebb csillagot magammal hozom,

mert zuhanva érzem, hogy tartozom.