Téli táj

Varga Gábor, 2006. december 28.

Láthatatlan, hideg tűzben ég a szívem, lábnyomomat szürke hamu festi fakóra. Egyedül lépkedek a havas tájban, arcomon a fagyos szél gördít végig egy éles könnycseppet.

Egy szilánknyi gyémánt: ezt adom neked – ez mindenem. Ahogy ragyogása a szemedben csillan, gazdag vagyok, gondtalan.

Süvít a szél, sírnak a fák. Az egyik tövében megpihenek.

Dalt dúdolok, szerelmeset, szomorút. Hozzád láncoltam a szívem, ha eltaszítasz, kiszakad – legalább érzek.

Az erőlködve kitartott gyönyörű hang is idővel zajjá válik, a változás a zene varázsa. A táncoló tűz lángja emészt fel, nem fázom többet. Fehér hamu vagyok a szél szárnyain.