Szabadság, egyenlőség...

Varga Gábor, 2007. június 3.

Véres, fojtó húrokat pengetsz. Falhoz állítasz, szememről a kendőt is letéped. Utolsó fillérem elkéred. Közben fehér zászlót lengetsz.

Tépem a szám. Kinevetsz. Segítő kezem tőr a hátadban. Ezerszer jut eszembe: mégis miért fáradtam?

Fent ülsz magas lovadon, én beérem egy pónival. Lentről azt tervezem, hogy bánjak el Mónival. Messze száll a madár, vágyai még feljebb repdesnek, a fészektől jó messze zuhan le. A nagy húsdaráló pengéi mindent, mindenkit elnyesnek.

Játék az élet. Játék, melyben nem veszthetsz. Nem engedem. Kötelességem nem feledhetem – húgomat hogy nevelhetem?