Gyilkosság a szomszéd szobában

Varga Gábor, 2008. április 18.

Ellenállhatatlan mosoly ejt rabul, így leszek fogoly, s vadul hiába tépem a láncom, gyűrűként birtokol.

Ártatlan vőlegénye lettem a gonosznak, hatalma felettem végtelen, kitörnék, de nem lehet: ott áll mellettem,

s az oltár felé vezet a mennyei élvezet, az ördög sétál mellettem – rajta bárányöltözet.

Mások nászát háljuk, lelkük zsebre vágjuk, s azt a percet várjuk, hogy torkuk – szép csendben,

észrevétlen – átvágjuk. Miközben a szomszéd szobában a mit sem sejtő násznép fekszik angyali álmában,

csendben felkelek a véres ágyról, kezemben az éles bárdtól zsibbadt érzés, de a fejemben nincsen kérdés,

határozottan lépkedek a szomszéd szoba széles ajtaja felé; s egy percet sem kétkedek, mert ellene nem tehetek,

a gyilkos fegyver suhan, s a gyásznépből sokan hullatnak könnyeket özvegyem térdére is.

Szeretett, végtére is.