Fekete rózsa

Varga Gábor, 2007. december 5.

Éles üvegszilánkok repülnek szanaszét, a hideg szoba közepét sikoltó emlékek sebzik mélyen, kíméletlenül. Kezedben tartasz egy képet, szépet, eltéped szemtelenül.

Fekete rózsa haldoklik a porban, szirmai lehullnak sorban; törékeny, meztelen testét kezedbe veszed, fejed a térdedre borítod – fájdalmadban elveszted eszed: nesztelen, véres tenyérrel szorítod.

Sír, melyet népek állnak körül. Fejfádra hosszú mondat kerül. Nem látsz, nem is érzel semmit, de megnyugvást nem várhatsz, egy szabályt áthághatsz: harmadnap feltámadsz.