Ébredés

Varga Gábor, 2007. január 20.

Kezdetben vala a sötétség. A jobb könyvek így kezdődnek.

Lassan fény dereng fel, homályos tárgyak veszik fel megszokott formájukat. Fáradt, nehézkes mozdulattal dörzsölöd meg álmos szemeidet. Korán van még.

Körbenézel, reménykedve abban, hogy végre talán olyan helyen találod magad, amit nem ismersz fel, de csalódnod kell: melletted a te ébresztőórád ketyeg, a sarokban a te levetett ruháid pihennek, a falon pedig a te szomszédod veszekedése szűrődik át.

Igen, tudod, hogy pár percen belül már el fog csattanni a nap első pofonja – arra gondolsz, hogy mennyire nem érted őket, miközben a szíved mélyén várod már, hogy végre újra csend lehessen. És igen, igazad lett. Csak az a kutya hallgatna még el.

Mennyivel jobb lett volna egy idegen ágyban felébredni, átölelni egy halkan szuszogó lányt, csókot lehelni a nyakára, csendben felöltözni, majd óvatosan kiosonni a lépcsőházból, úgy, hogy az elsőn lakó idős hölgy se vegyen észre... Míg ezen tűnődsz, megszólal a vekkered is. Ügyetlenül levered a földre, majd miután sikerült felvenned és elhalgattatnod – ha már a lábfejed úgyis kidugtad a hideg valóságba –, kikászálódsz a paplan alól, ólmozott léptekkel elsétálsz megmosni az arcodat, beletúrsz a földön heverő ruhakötegbe, és végül fáradtan ülsz be az autódba, hogy ezen a hétfő reggelen is bátran vethesd magad a munka fogaskerekei közé. – Inkább a halkan szuszogó lány gondolata.