Balatoni reggeli

Varga Gábor, 2007. július 2.

Hajnali fél hatkor teljes tüdőből horkol a nyikorgó csónakból. Felver édesen álmodott álmomból.

A hideg lépcsőn leosonva, belebújva papucsomba nézem, ahogy ragyogva kezdődik a napi munka.

Szőke néni balra bringáz, közben Petit veri a láz, éhes rigó meggyre vadász, Tamás bácsi vajh' jó halász?

Cus lába bukkan ki nesztelen a takaró alól, meztelen; a két csaj mit csinálhat ezen a reggelen? Belegondolni sem merek. Esztelen!

A néni visszafele teker, miközben még Molcsi is az ágyon hever: nem izzott fel benne a delej. (Románia fizetőeszköze a lej.)

Befejezem, mert felkelt Tídzsí; vége. Nem is, mert elment fürödni végre! Most lenne alkalmam aludni előre a hétre. Este lesz a nagy buli, a ruhák mind letépve.

Az előző versszak egy sorral több lett, észreveheti, kiben van egy kis többlet. Ami hiányzik, az csak a szellemi töltet. De megnézném az utcán sétáló hölgyet!

De csak a kóla gyönyöre marad, a nap az égen továbbhalad, már nem soká tart, míg fenn marad. A hülye rigó a meggyel a szájában miért ilyen bután szalad?

Hol vagytok már, pecsenyére sült lelkek? Egy órája nézem már a tök üres telket. Magányom már-már az őrületbe kerget: óbégatva sikoltozzak, míg mind fel nem keltek?

Vállamon a bőr húzódik, pattanásom hízlalódik, lelőném a kert rigóit. Kellene inni egy jó hideg sört.